Az egyének, a cégek és az intézmények életében túlzott szerephez jutnak a célkitűzések. Pedig a legnagyszerűbb teljesítmények, a legfontosabb innovációk, sőt maga a boldogság is a játékos kreativitás, a „szabad keresés” eredménye – állítják Elon Musk matematikusai.
Kenneth O. Stanley és Joel Lehman a mesterséges intelligencia szaktekintélyei, az Elon Musk által alapított OpenAI tudományos kutatóműhely munkatársai. Why Greatness Cannot Be Planned (miért nem tervezhető a nagyszerűség) című könyvükben azt állítják, hogy a célkitűzésekre felfűzött cselekvés hatékonytalan; hogy nem célok alapján kell szerveznünk az életünket. Hogyan gondolhatják ezt komolyan?
Fotó: Brain Bar
Stanley és Lehman a számítógép történetével indít. Tegyük fel, hogy ezer évvel ezelőtt valaki előállt volna az automatizált számítás ambíciójával, és hogy megépíti az első számítógépet. Aligha a vákuumcsövek kutatásával kezdte volna, pedig később ezek jelentették a legfontosabb ugrást a számítógéphez vezető úton. A vákuumcső feltalálásának azonban semmi köze nem volt a számítógépekhez – a rádióhullámok kutatásának melléktermékeként született. A számítógép tehát azért vált lehetségessé, mert nem ez volt az eredeti cél. Sőt, a technológiai felfedezések szinte sosem olyan elemekre épülnek, amelyeket az adott célra hoztak volna létre. Mit jelent ez? Hogy az „ugródeszka” ritkán emlékeztet a későbbi végtermékre, s hogy az áhított eredményt nehezebb a végcélra való összpontosítással elérni. „A célok szépek és jók, ha kellően szerények. Ám ha túlontúl ambiciózusak, akkor a dolgok hirtelen bonyolulttá válnak. Ebben az esetben a célokból akadály képződik az olyan törekvések előtt, mint a felfedezés, az innováció – vagy akár a boldogság elérése. Más szóval – s itt az ellentmondás – a legnagyobb eredmények kevésbé válnak valószínűvé, ha célokká teszik őket.” A könyv szerint nemcsak az egyének, de az intézmények is ennek a megtévesztő dinamikának teszik ki magukat, amikor távoli célokat követnek.
A globalizáció optikai csalódása, hogy a világot irányító ipari és technológiai rendszerek semlegesnek, személytelennek tűnnek. A kikötői daruk vagy a légiirányító panelek nemcsak technikai infrastruktúrák, hanem kulturális kódok is, a modernitás hatalmi struktúrái, amelyekre nem csak akkor kellene figyelnünk, amikor meghibásodnak.
Hortobágyi T. Cirill főapát szerint a klímaváltozás játszhatott szerepet abban, hogy a helyiség felmelegedett, így a bogarak számára is ideálissá vált a környezet.
„Van egy olyan rossz érzésem, mintha valaki betört volna az otthonunkba és ellopott volna valamit” – reagált az OpenAI kutatási igazgatója arra, hogy a Meta az elmúlt két hétben nyolc alkalmazottjukat csábította el. A cég most „újrakalibrálja” a fizetéseket, és kreatív módszereket keres a tehetségek megtartására.
De nem csak Trump viselkedése érintette meg, új könyve athéni bemutatóján elárulta, előfordult, hogy sírva fakadt a görögországi gazdasági helyzet miatt.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
p
1
0
2
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!